2017. március 10., péntek

Te miért vagy ma hálás???



Sziasztok fiúk, lányok. Tudom, hogy nagyon régen nem találkoztunk már és ezt a bejegyzésemet is pontosan az az állapot inspirált, amelyben benne dagonyázok már hetek óta. Valami nagyon erős energia vagy érzés (mindenki nevezze aminek akarja) egyszerűen nem akar elereszteni. Azt hiszem a mai nap borzalmas történései voltak az utolsó cseppek abban a bizonyos pohárban.
Viszont nem szeretnék nyafogni. Egy nagyon érdekes előadást kezdtem el hallgatni miközben szépen sorban törtek felszínre az érzések. Kavarogtak bennem az indulatok. Összemosódtak a félelmek. Miért vagyunk mi mindig emberek nap mint nap állandóan frusztráltak?
Nem szeretnék itt litániát tartani. Sem pedig megmondani, hogy hogyan éljetek vagy gondolkodjatok. Csak egy aprócska szösszenetet szeretnék megosztani. Egy kihívásra szeretnélek benneteket meginvitálni. Igen nevezzük kihívásnak. Aprócska a feladat mégsem tűnik annyira egyszerűnek, hiszen az apróságokat szinte észre sem vesszük a hatalmas napi negativitásunk közepette. A feladatunk mindösszesen annyi lesz, hogy álljunk meg egy pillanatra a nap végén és emlékezzünk. Emlékezzünk vissza azokra a dolgokra, pillanatokra, eseményekre, amelyek aznap mosolyt csaltak az arcunkra vagy melegséggel töltötte el a szívünket. Én hiszem, hogy ez működhet és már ettől is kiegyensúlyozottabbak lehetünk és mindig van remény. Nos, te miért vagy ma hálás?








2016. október 30., vasárnap

Halloween-i őrültség avagy a világ legegyszerűbb Joker sminkje & videó



Soha, de soha nem tartom meg a Halloween-t azonban a hozzá kötődő életérzéssel, hangokkal, illatokkal és bolondozással abszolút azonosulni tudok. Ki ne szeretné a borongós őszi napokon a sült tököt majszolgatni vagy éppen egy jó nagy bögre forró csokoládét pillecukorral szürcsölgetni? Szerintem mindenki. Viszont megannyi gyönyörű smink is felkerül mostanában a YouTube-ra és profizmusukról tesznek tanúbizonyságot mind a magyar mind pedig a külföldi lányok. Azonban vagyunk mégis mi egyszerű hölgyek, akiket nem éppen áldott meg a sors maszkmesteri képességgel és hát bajba vagyunk ezekkel a profi sminkekkel rendesen. Talán, ha gyakorolnám minden bizonnyal jól menne, mert sok képesség, ahogy a sminkelés is abszolút rutin kérdése és tanulható, de mivel a hétköznapokban nem zombi és Joker sminkben közlekedem így ez hanyagolva van. Néhány hónappal ezelőtt mégis kipróbáltam egy abszolút egyszerű Joker inspirálta kis sminket, amelynek következtében most Halloween közeledtével felbuzdulva egy kis poszt keretében megosztanék veletek is. Ez egy bolondozás volt, úgyhogy ne tessenek firtatni egyéb képességeimet és tudásomat. Azért teszem mindezt közzé, hogy velem együtt nevessetek ti is, mert ez csak egy játék. A sminkhez mindösszesen a bőrszínetektől világosabb alapozóra és púderre lesz szükség, valamint piros és fekete szem illetve szájceruzára és egy sminkfixálóra. Nagyon gyorsan elkészíthető és egy kezdő is el tudja szerintem készíteni. Nos, fogadjátok szeretettel ezt a pár képet tőlem és egy rövidke videót is beszúrtam. Ti készültök valamivel az idei halloween-i mókázásra?








2016. október 23., vasárnap

Termékteszt 💅 Megújult S-he körömlakkok - Saját kollekció & Tapasztalat



Augusztusban miközben gyanútlanul kóboroltam a DM-ben feltűnt, hogy a S-he körömlakkok teljes mértékben megváltoztak és kicserélődtek. Az régi típust nem kedveltem túlságosan, mert ramaty volt a csomagolása és az ecset megoldása is eléggé nyüzüge volt. A kupakját se lehetett már szépen szintbe visszazárni és a tartóssággal is voltak problémák. Mindezekből kiindulva felcsillant a szemem és nagy remények közepette először megvásároltam kettő árnyalatot kipróbálásra, majd szépen sorban következett a többi is és mára már nyolc darabos a kollekcióm. Ma róluk fogok egy kicsit beszélni nektek pár szóban és készítettem az elmúlt hetek során róluk képeket is több-kevesebb sikerrel. Remélem érdekes lesz számotokra.

A S-he új körömlakkjai mind formájában, mind pedig beltartalomban változtak. Egy teljesen modern és letisztult külsőt kaptak és az áruk sem emelkedett, ugyanis mindösszesen 699 Ft-ért kapunk 10ml terméket. Semmi gagyiság. Abszolút felveszi a versenyt a vezető drogériás márkákkal. A kupakja jól és szorosan zárható és végre-valahára az ecset kialakítása is olyan, ahogy azt sokan preferáljuk. Egy viszonylag szélesebb, lekerekített végű ecsetet kapott, amelynek szálai nem túl hosszúak és nem is túl tömzsiek. Szuper jól lehet vele dolgozni. A körömlakkok három kategóriára lettek bontva, melyek a "perfect nudes", a "perfect metallics" és a "gel-like'n ultra stay". Viszont formulájukban vagy hatékonyságukban nem látok igazából olyan hatalmas különbséget. Egyetlen egy darab kivételével az összes darab hozta az általam elvárt szintet. Az ecsettel jól teríthetőek a lakkok. Az állaguk közepesen sűrű valóban kicsit géles formulájú. Már egy rétegben is szuperül fedik a körmöket körömvég átlátszóság nélkül. Ez még a világosabb árnyalatoknál is igaz. A tartósságuk átlagban 4-5 nap, ami munka mellett jónak mondható. A körömvégekről szépen kopnak, nem pedig pattogzódnak. Alább az árnyalatokhoz is kommentálok néhány mondatot kettő kivételével, mert őket a tegnapi nap vásároltam. Az átlátszó gyöngyház csillámos a 6060 számozást kapta és szuper zselés formulája van. Önmagában és fedőlakként is jó lehet. A másik pedig egy örök klasszikus igazi piros, amely egyetlen nő körömlakk kollekciójából sem hiányozhat. Az ő száma a 330-as. A gél finisűek közé tartozik és ő lesz a következő, amit majd felkenek. Gyönyörű. Aztán kitudja lehet még Joy-napokon ugrik még a kosaramba néhány árnyalat. Na, de haladjunk is tovább és nézzük meg a többi árnyalatot is képekkel illusztrálva.


A 390-es egy nagyon különleges árnyalat. Egy sötét navy jellegű árnyalat tele irizáló pelyhekkel, amelyek ha különbözőképpen esik rájuk a fény akkor méregzöld vagy akár lila árnyalatban pompáznak. A pelyhek miatt nem nehezebb a lemosása egy átlag körömlakknál. Viszont intenzív pigmentáltsága miatt oda kell figyelni az alaplakk használatára, mert befogja a körmöket, de polírozással könnyen eltávolítható.


A 080-as nude vonalba tartozó árnyalat egy igazán különleges hideg tónusú tejeskávé szín. Tökéletes választás a hétköznapokra, ha nem akarunk túl feltűnő körmöket. Régebben annyira nem kedveltem az ehhez hasonló árnyalatokat, de azt kell, hogy mondjam egészen megkedveltem mostanában és szerintem jól is mutatnak a körmeimen.


A 310-es változat egy igazi dögi wamp árnyalat. Fantasztikus bordós, bogyós, burgundis és mély. Abszolút karakteres, abszolút nőknek. Nagyon kedvelem, mert hihetetlenül nőies árnyalat nem mellesleg igazi őszbe illő körmöket varázsol. Ő is brutálisan pigmentált, ezért befoghatja a körmöket. Erre fokozottan ügyeljünk ennél az árnyalatnál is.


040-es számot viselő halvány pasztell rózsaszín körömlakkunk szintén a nude vonalba tartozik és szintén a világos mivoltának ellenére vastag textúrával rendelkezik és már egy rétegben gyönyörűen fed. Nincs benne semmi vad pinkség. Valóban visszafogott és szolid megjelenést kölcsönöz. Nem lehet rá panasz.


Elérkeztünk a leggyengébb láncszemünkhöz a 121-eshez, amely messze elmarad a társaitól teljesítményében. A tartóssága jó viszont a fedése az üvegben látottakkal ellentétben nagyon gyér. Nagyon sajnálom, hogy ennyire rosszul sikerült, mert egyébként nagyon tetszik ez a narancsos-bordós játék, amelyet a benne lévő holo-csillámok adnak. Felkenve a körmökre sajnos 4 rétegben sem adják vissza az üvegben látottakat. Nem elég sűrűen vannak benne a pelyhek ezért nem működik megfelelően. Próbáltam nude alappal és sima alappal is. Még egyetlen esélyt látok arra, hogy kihozzak belőle valami eredményt és ez pedig egy szivacsos megoldás. Sajnos őt nem tudom ajánlani.


Elérkeztünk a méltán kedvenc címet elnyerő 115-ös árnyalathoz. A legjobban sikerült lakk a kollekcióból. A mettallics vonalhoz tartozik és ő is egy holografikus jellegű lakk káprázatos játékkal. Hol szürke, hol lila, hol kékes, zöldes vagy pedig bordós. Rengeteg arca van és valóban különleges. Apró icipici csillámok is dobnak rá egy kis bájt. Tényleg megvan a fémes finise is és az őszi hangulatba is abszolút beilleszthető.

*

Összegezve a S-he megújult körömlakk vonalát azt kell, hogy mondjam, hogy meglepően jóra sikerült. Számomra megfelelő a kiszerelése, megfelelő az ecset kialakítása amivel precízen lehet dolgozni. A körömlakkok formulája krémes, nem túl folyós és nem túl sűrű. Gyorsan száradnak és önmagukban is szép fényes finisük van. A tartósságukra sem lehet panasz alap- és fedőlakkal. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív változás a márka szempontjából, úgyhogy bátran tudom ajánlani őket kipróbálásra mindenkinek.





2016. október 19., szerda

Lookfantastic Beauty Box ❤ Szeptember (2016) #HappyLFBday




A szeptember a Lookfantastic számára nagyon különleges, hiszen ebben a hónapban ünnepli az oldal szépség doboza a második születésnapját. Kíváncsi is voltam rá, hogy ezúttal milyen dobozt raknak majd össze ennek apropóján. Emlékszem tavaly nem voltam túl elégedett az adott box tartalmával, viszont ezúttal úgy gondolom, hogy valamivel erőteljesebb doboz lett összeállítva és csupa érdekes újdonság került hozzánk. Volt itt hajápolás, testápolás és sminktermék egyaránt. Bár ki-ki maga ízlésére válogatja, hogy bejön-e neki avagy sem. Kettő visszatérő márka volt a boxban és a többi viszont számomra abszolút újdonság volt. Viszont ezúttal nem kaptunk egy példányt az aktuális Elle magazinból, ami úgy hirtelen hiányzott is, hiszen már úgy megszoktam, hogy szinte összenőtt a Lookfantastic-kal számomra. Haladjunk tovább és nézzük meg, hogyan váltak be az aktuális doboz termékei.



Argan Liquid Gold Multitone BB cream 10ml Utazó méretű termék - Teljes méret 30ml £70.00
LINK 

A folyékony aranynak is nevezett argánolaj tartalmú multitone BB krém selymes formulájának köszönhetően újra egyensúlyba hozza a bőrt. Finomítja és kisimítja akár egy vásznat. Speciálisan megálmodott formulája alkalmazkodik minden bőrszínhez és egységesíti azt. Argán és 24 karátos arany tartalmának köszönhetően helyreállítja a bőr természetes ragyogását és optimális hidratáltságát, de eközben természetesen egyenletes bőrszínt eredményez. Önmagában és primerként is viselhetjük.

Ez a BB krém egy nagyon drága már luxus árban vesztegetett termék, ami még így mini kiszerelés tekintetében is kiteszi az egész doboz árát. Szerencsére alkoholmentes így bátran próbáltam ki a bőrömön. Mivel mostanában nem füllik a fogam az alapozókhoz, ezért abszolút örültem ennek a terméknek, mert nem is érzem, hogy a hétköznapokban mostanában többre lenne szükségem egy kis bőr egységesítésen kívül. Maga a termék eléggé sötét és elsőre el is gondolkodtam rajta, hogy fel kenjem-e. Azonban felkenés után, ahogy az a leírásban is szerepel szuperül illeszkedik a bőröm színéhez. Az állaga sűrűbb, de egyáltalán nem zsíros, sőt az eloszlatás után szinte azonnal be is szívódik és egy természetesen selymes matt finise lesz. Kellemes visszafogott krém illata van. Nálam abszolút nem okozott irritációt és a magas argán tartalmának köszönhetően gyönyörűen elbánt a vízhiányos és ráncosodásra hajlamosabb részekkel. Még nap végén is tökéletesen üde és hidratált volt az arcbőröm. Ha nem lenne ennyire drága simán lecsapnék rá. 




BareMinerals Marvelous moxie Lipstick 1,5g Utazó méretű termék - Teljes méret 3,5g £17.00

Ez a szuper krémes rúzs magas pigmentáltsággal büszkélkedhet amelyet arra terveztek, hogy könnyedén csússzon az ajkakon. A BareMinerals Moxie rúzsa tökéletesen befedi az ajkakat. Gazdag, selyemfényű és egész nap a helyén marad. Ásványi anyagokkal dúsított. Abesszin olajat és omega-zsírsavakat tartalmaz, amelyek baba-puhaságúvá teszik az ajkakat. 

Még soha sem volt semmilyen termékem a  BareMinerals-tól és nagyon örültem ennek a rúzsnak a dobozban és ráadásul egy nagyon szép hétköznapi árnyalat is került hozzám, amely a nagyon izgalmas Get ready nevet viseli. Nem mellesleg nagyon cuki ez a mini kiszerelés és ez az egyszerű félmatt letisztult fekete megjelenés is nagyon tetszik. Semmi csicsmicsa. A kupakja nagyon jól zár, ezért akár magammal is vihetem bárhová. Nagyon szuper krémes formulája van. Sok drogériás rúzshoz képest jóval gazdagabb és vastagabb a textúrája, melynek köszönhetően hidratálja is az ajkakat. Egyáltalán nem csúszkál és teljes a fedése. Az egész napi tartóssággal nem értenék egyet. Az átlag krémes rúzsok tartósságát hozza. Nagyon kellemes viselet. Egyáltalán nem tapadós vagy csúszkálós. Szinte észrevétlen a jelenléte. Nálam abszolút kedvenc lett és nem is vártam mást a BareMinerals-tól. Sok szuper terméke van a márkának talán egyszer majd mást is kipróbálok.




Lord & Berry Strobing pencil 0,7g Utazó méretű termék - Teljes méret ~ £13.00

Krémes és könnyű textúrájú strobing ceruza.

Az utóbbi időben nagyon felkapottak lettek a különböző highlight technikák többek között a strobing is. Én nagyon ritkán használok mostanában highlighter-eket pedig nagyon tetszenek. Maximum, ha megyek valahová, de hétköznapra kicsit túlzásnak érzem. Nem is olyan rég írtam egy posztot egy Lord & Berry ajak termékről és máris érkezett egy másik érdekesség hozzám. Nem találtam túl sok információt valamiért róla. Talán még az is elképzelhető, hogy ez egy kifutó termék, bár az LF dobozoknál ilyet még nem tapasztaltam. Maga a ceruza egy nagyon kis praktikus hegyezős ceruza. A kupakja stabil és fából készült. A termék kellően krémes így könnyedén eldolgozható az ujjbegyünkkel és nagyon apró irizáló csillámokat tartalmaz, ami miatt talán sok mindenkinek nem tetszhet. Nagyon szép fénye van egyébként. Az én terveim szerint leginkább a belső szemzug kiemelésére vagy önmagában egy fáradt napon a teljes szemhéjra felvíve egy üde tekintet varázsolható vele. Tetszik, de egy másfajta terméknek jobban örültem volna. Szerencsére érkezett a box-ban egy 20%-os kupon is így egy-két terméket már ki is néztem. 




Bliss body butter Lemon + Sage 30ml Utazó méretű termék - Teljes méret 200ml £22.00 

Csodálatosan hidratáló, mesésen friss citrusos test vaj a citrom és a zsálya hatékonyságával. Puhává teszi a durva és pikkelyes bőrt is. Lágy formuláját soha nem érzi zsírosnak és alkalmas a mindennapi használatra is. Nedvesítő molekuláinak köszönhetően mélyen hidratál.

Számomra már nem volt ismeretlen a Bliss testvaja, már volt LF boxban egyszer. Pont elfogyóban van az előző, úgyhogy jókor jött az utánpótlás. Én kézkrémként használom és tökéletesen bevált. Az illata intenzív, de még nem annyira, hogy fullasztó legyen. A formulája nagyon könnyed, így gyorsan beszívódik és semmilyen kellemetlen érzést nem hagy maga után. Ez az zsályás citromos illatvilág nagyon különleges párosítás, de tetszik ahogy az aromás zöld keveredik a frissítő citrussal. Örülök neki is és gyors hatékonysága miatt ő is szintén munkahelyi kence lesz.



Christophe Robin Purifying shampoowith jujube bark extract Utazó méretű termék 75ml - Teljes méret 250ml £28.00

LINK 

Újra egyensúlyba hozza és felfrissíti a hajat és a fejbőrt a Christophe Robin tisztító samponja. Egy könnyű, innovatív formula, amely azon dolgozik, hogy megszüntesse a korpásodást és enyhítse a viszketést. Mindennapi használatra is alkalmas. Egyedülálló természetes keveréke a Jujuba (kínai datolya) és cseresznyevirág kivonata azonnal fellép hámlással szemben, míg szabályozása a felesleges faggyút és nyugtatja. Ideális zsíros tövű és szárazabb végű hajra. Parabén-, szilikon- és SLS mentes.

Nem fűztem túl sok reményt ehhez a samponhoz, mert a box-okban kapott samponok általában nem nagyon szoktak beválni nekem. Ugyebár az én fejbőröm és a hajam is eléggé hisztis és kevés termék az amitől vagy hamarabb vagy később viszket a fejem és nem igazán táplál. Ebből kiindulva azért egy esély adtam neki és szerencsére egész jól működött a hajammal. Általában a szilikonmentes samponokkal az a probléma, hogy túlságosan kiszárítják a hajszálakat, ami szerintem nem normális. Sokan azt mondják, hogy ez velejárója, de szerintem viszont nem és erre ez a sampon is bizonyíték és hamarosan egy másik hasonlóan jó samponról is írni fogok. Nos, mindezek fejében SLS-mentes is a sampon, ezért nem bántja az érzékeny fejbőrt és nagyon finom, lágy, szinte krémes habot képez. Megfelelően tisztít és pakolás nélkül sem sprőd a haj. Az állaga a hagyományos samponokkal ellentétben sűrű zselés jellegű és emiatt kevés mennyiség is elegendő belőle. Az ára nem a legbarátibb, de ha valakinek érzékeny a fejbőre és jó mentes sampont keres talán beválhat.




Gatineau Collagene expert smoothing eye pads teljes kiszerelésű 1 pack - 6 packos kiszerelés £36.00
LINK 

Használatával elérheti, hogy a szeme feszesebb, fiatalosabb legyen. Az egyedülálló kollagén-oldatnak köszönhetően a párna újjáéleszti és hidratálja a bőrt, miközben továbbra is gyengéd az érzékeny szemkörnyéki területtel. Az allantoin és glicerin hatékonyan hidratálja a bőrt és csökkenti a fáradtság jeleit. A tíz perces kezelés fokozza a bőr rugalmasságát és minimalizálja a finom vonalakat.

Na, ezt a leírást mind felejtsétek el. Lányok, amikor kinyitottam a tasakot kissé felnevettem és nem akartam elhinni, hogy egy az egyben a koreai fátyolmaszk köszönt vissza csak szemre való változatban. Úgyhogy erről az oldalról megközelítve kicsit vicces az ára. Kíváncsiságból rá is kerestem egy koreai változatra durván megközelítve ötezer forintért 20-30 párt kapunk. A másik dolog, hogy egyáltalán nem tudtam használni, mert ahogy felhelyeztem a szemem alá azonnal égni kezdett a bőröm és ömlöttek a könnyeim és ez az égető érzés még utána is sokáig megmaradt. Nagyon mérges voltam. Ilyet még soha nem tapasztaltam és pont egy luxus kategóriájú terméknél nem számítana rá az ember és a Lookfantastic oldalán is többen írták, hogy hasonlót tapasztaltak. Végül a homlokomon kötött ki, de ott sem tapasztaltam túl nagy csodát. Sikerült bányásznom egy INCI-t ITT és a Triethanolamine-re gyanakszom leginkább a krémmánia alapján, de a phenoxyethanol se kismiska. Úgyhogy kerüljétek messziről. 


*


Nos, ezek a termékek érkeztek hozzám a szeptemberi születésnapi kiadásban. Nem volt nagy durranás szerintem ahhoz képest, hogy egy különleges kiadású doboz volt. Mindenesetre a szemmaszkon kívul egészen jo kis termékeket kaptunk, de egy-két exkluzívabb meglepetésnek jobban örultem volna. A kedvencem a dobozból a BareMinerals minikéje és a Christophe Robin sampon lett. Remélem hamarosan az októberi box is befut hozzám.